Igaz barátok....

Nem, nem bírom ki tánc nélkül. Úgy érzem csak szenvedek és szenvedek nélküle. Egyéb okok miatt nagyon lecsökkent az edzéseim száma, illetve a tánc abbahagyása is szóba került. Úgy volt, hogy csak novemberig táncolok, utána abbahagyom. Végleg... 70%-ban be akartam fejezni, de a maradék 30% nem engedte. Örök hála nekik! Ugyanis rájöttem, hogy nem bírok nélküle élni. Egyrészt a barátaimat sem tudnám elhagyni, mivel nagyon szoros kapcsolat fűz hozzájuk, másrészt pedig ez az életem! Amit most írok, azt teljes szívemből jön... Az egyik edzésen megtudta valaki, hogy nem leszek benne a következő táncban. És az a valaki tovább adta a többieknek, akik edzés után leültek velemi beszélni, hogy mi a baj ? Miért nem leszek benne az új koreográfiában ? Mondtam, hogy ne gondoljanak semmi rosszra, nem történt olyan nagy dolog.Sokan találgattak, de mindegyikre nem voltam a válaszom. Aztán egy nagyon jó barátnőm azt kérdezte, hogy abbahagyom a táncot? Teljes mértékben beletrafált. Nem bírtam "igen"-nek válaszolni, mert nem jött ki hang a torkomon, csak bólogattam és az arcomat a kezeimbe temettem. Velem együtt sírtak, néhányan pedig sokkot kaptak. Nem tudták elhinni. Mindenki odajött, megölelt és együtt sírtunk... Nem tudom egyszerűen leírni ezt, nincsenek erre szavak, leírhatatlan érzés ez. Annyira varázslatos és gyönyörű, hogy legszívesebben minden napomat így kezdeném és akkor már semmi rossz dolog nem történhet velem. Iszonyúan szerencsésnek mondhatom magamat, amiért ilyen tánctársaim vannak. Mindig ott vannak ha kell. Imádom őket, ők a második családom. Soha nem hagynak cserben. És rájöttem, hogy nem bírom abbahagyni. Nem tudok nélküle élni. Azért amikor megkérdezték szomorúan tőlem, hogy abbahagyom akkor tényleg? Én ezt válaszoltam :
Nem, nem bírom ki enélkül!
És hatalmas örömkönnyek közepette borultunk egymás nyakba. Ezt a pillanatot soha nem fogom elfelejteni. Talán ez az egész bizonytalanságom a tánc iránt arra volt jó, hogy rájöjjek kik az igaz barátaim. Kikre számíthatok ha baj van és kik éreznek velem együtt...
A történetet nem szeretné jobban kiszínezni, mindenki képzelje el maga, egy fél percig élje bele magát. Ha valaki a társaim közül olvassa az úgy is ráismer magára és csak annyit szeretnék mondani neki, hogy : Köszönöm, ezerszer is köszönöm!

Nos igen, elkezdődött újra a edzéses időszak. Már nyakunkon vannak a versenyek, tehát most hajtani, hajtani, hajtani kell. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy majd büszkén állhassunk a dobogó legfelső fokán...

Dance (and my family) is my life... Ezt nem tudom elégszer kihangsúlyozni...

Ezentúl már egy kicsit személyesebb bejegyzéseket olvashattok ! :)

Ha a barátod valamiben sikeres, támogasd, örülj vele együtt ! Hiszen gondolj bele, hogy milyen jó lenne neked, ha téged is támogatna !

Légy optimista és pozitív, ha hibázol, csak nevess, had gondolják, hogy direkt volt így ;)

Tűzd ki a célt. Megvan ? Valósíts meg ! Nem sikerült ? Nem baj, próbáld újra ! Soha ne add fel !

Csak hogy valamit rólam is tudjatok és ne egy vadidegent bejegyzéseit olvassátok. Én kb. 5 éve táncolok. A mostani egyesületnél találtam meg igazán a helyemet. Már vagy 20 komplett táncot tanultam be az évek során. Táncot tanulni nem nagyon szeretek, de utána azt eltáncolni annál inkább ;)  Rendszeresen járunk versenyekre, például : országos-, európa- és amire most készülünk, a világbajnokság. Nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy van lehetőségem részt venni már másodszor a világbajnokságon. A verseny nagyon közel jár és csak annyit mondhatok, hogy : Vigyázz Horvátország, mert 5 nap és jövünk ;) !

Legszívesebben csak egész életemben táncolnék, szavakkal leírva : a tánc, a színpad, a barátok, a verseny, a dobogó, a zene.... Hihetetlen érzések....

A versenyzés is elképzelhetetlenül fantasztikus. Amikor kint állsz a színpadon és mindenki a nevedet sikítja és hajrázik, az egy felbecsülhetetlen érzés, a reflektorfénybe bekerülni nagyon nehéz, de higgyétek el nekem, hogy megéri. Megéri, mégpedig azért mert - oh ez az érzés leírhatatlan - valami olyasmival fejezném ki, hogy überszupermexaextraboldog leszel tőle. Erre nincs szó ! No és persze utána gratulálnak a barátaid, megölelnek, együtt örülnek veled, ez csak plusz, hogy még jobban örülj. Ilyenkor jössz, rá egyrészt, hogy kik is az igaz barátaid. Tehát a színpadon állni valami elképzelhetetlen....

Alázat

A tánc elengedhetetlen része a alázat. Nem lehet semmit sem létrehozni nélküle. Ahhoz, hogy valakiből táncos váljék, mély alázattal kell bekopognia a sportág ajtaján. Ha ezt megfelelően végzi el, akkor kölcsönös lesz. Nagyon fontos annak a megértése, hogy a tánc nem csak egy szó, nem csak egy főnév, hanem egy érzelem, mely sportág formájában testesül meg. Elég komolyan hangozhat, elsőre, ennek ellenére lehet kicsit szabadabban is beszélni. Mintha kisdiák lennél az iskolapadban, Ő pedig a tanár néni. Tisztelettel kell bánni, beszélni Vele. Ha valami nemsikerül, nem a tanítót (azaz a táncot) kell hibáztatni és az is lehetséges, hogy nem is magadat. Nem kell mindig a hibást keresni. Az a táncos, akiből hiányzik az alázat, nem táncos, hiszen a szívébe rejtett sportágszerető zugban egy hatalmas űr tátong.

A tiltott mondatok

"Nem megy! Nem tudom" Biztos vagyok benne, hogy már mindenkinek elhagyta valaha a száját a két mondat valamelyike. Amint belépsz a táncterembe, hagyd kint ezeket a szavakat! Ne gondolj rá, ne mondd ki, eszedbe se jusson! Ha úgy érzed, hogy valami meghaladja a képességeidet, akkor se. Ugyanis ha megcsinálod és nem sikerül, akkor is enyhébb következményei lesznek, mintha egyből közölnéd, hogy te ezt nem tudod megcsinálni. Persze ha úgy érzed, hogy a testi épségedet veszélyeztetné valamelyik mozdulat, akkor szólj bátran az oktatódnak, de a "nem" és a  "megy" szavakat most is mellőznöd kell. Nem csak azért, mert elvárják az edzők, hogy meg tudd csinálni, hanem azért is, mert ha eredetileg úgy határozod el magadban, hogy neked nem fog sikerülni, akkor valóban be fog ez következni. Honnan tudod, hogy nem fog menni, amikor még csak meg sem csináltad? Próba, szerencse. Ellenben ha úgy állsz neki, hogy mennyi fog, akkor hidd el, vannak még csodák!

Mit jelent számomra?

Hogy mit jelent a tánc? Mintha egy más világban lennék. Egy olyan világban, ahol nem számít semmi sem. Önmagam lehetek és kedvemre mozdíthatom végtagjaimat akkor, amikor csak szeretném. Lélegzetem felgyorsul, szívem hevesebben ver. Valaki a nevemet kiáltja. Meglátok egy ajtót és elindulok feléje. Nem tudom mi lehet a túloldalán. Sebesen elkezdek futni egy alagútban. Már percek óta sietek és nem érzem, hogy fáradnék. Ezernyi gondolat kavarog a fejemben. Hogyan jutottam el idáig? A döbbenet ül ki meleg arcocskámra, amint átlebbennek emlékeim a fejemben. Szinte látom magam, ahogy lerogyok a táncparketten, majd gyenge könnycseppek hagyják el arcomat "Nem megy! Egyszerűen nem tudom megcsinálni!" - kiáltom. Váratlanul letörlöm nedves arcom, halványan mosolygok és felállok. Hirtelen egy másik emlékkép villan be. Fent állok a dobogó legtetején és büszkén fogom kezemben a dicsőség egyik jelképét. Édesanyám és édesapám az első sorból kiáltja a nevemet. Odakapom a fejem és elmosolyodok, mert ez a legkedvesebb emlékem. Lágy zene csendül fel, de még mindig keresem az alagút végét. Könnyedén libbenek a ruhácskámban és élvezem, hogy senki sem zavar. Olyan nyugodt hangulat van... Az alagút eltűnik lábam alól és zuhanni kezdek. Amint feleszmélek, fent állok a színpadon és meghajolok. A nézők tapsolnak és az arcomról le lehet olvasni, hogy mekkora boldogsággal táncoltam az imént. Nem kell gondolkodnom, hogy melyik mozdulatot melyik követi. Elég csak éreznem és onnantól miden megy magától. Ez tehát a tánc számomra. Végeláthatatlan boldogság, apró lágy könnycseppekkel megfűszerezve.