Csak hogy valamit rólam is tudjatok és ne egy vadidegent bejegyzéseit olvassátok. Én kb. 5 éve táncolok. A mostani egyesületnél találtam meg igazán a helyemet. Már vagy 20 komplett táncot tanultam be az évek során. Táncot tanulni nem nagyon szeretek, de utána azt eltáncolni annál inkább ;)  Rendszeresen járunk versenyekre, például : országos-, európa- és amire most készülünk, a világbajnokság. Nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy van lehetőségem részt venni már másodszor a világbajnokságon. A verseny nagyon közel jár és csak annyit mondhatok, hogy : Vigyázz Horvátország, mert 5 nap és jövünk ;) !

Legszívesebben csak egész életemben táncolnék, szavakkal leírva : a tánc, a színpad, a barátok, a verseny, a dobogó, a zene.... Hihetetlen érzések....

A versenyzés is elképzelhetetlenül fantasztikus. Amikor kint állsz a színpadon és mindenki a nevedet sikítja és hajrázik, az egy felbecsülhetetlen érzés, a reflektorfénybe bekerülni nagyon nehéz, de higgyétek el nekem, hogy megéri. Megéri, mégpedig azért mert - oh ez az érzés leírhatatlan - valami olyasmival fejezném ki, hogy überszupermexaextraboldog leszel tőle. Erre nincs szó ! No és persze utána gratulálnak a barátaid, megölelnek, együtt örülnek veled, ez csak plusz, hogy még jobban örülj. Ilyenkor jössz, rá egyrészt, hogy kik is az igaz barátaid. Tehát a színpadon állni valami elképzelhetetlen....

Alázat

A tánc elengedhetetlen része a alázat. Nem lehet semmit sem létrehozni nélküle. Ahhoz, hogy valakiből táncos váljék, mély alázattal kell bekopognia a sportág ajtaján. Ha ezt megfelelően végzi el, akkor kölcsönös lesz. Nagyon fontos annak a megértése, hogy a tánc nem csak egy szó, nem csak egy főnév, hanem egy érzelem, mely sportág formájában testesül meg. Elég komolyan hangozhat, elsőre, ennek ellenére lehet kicsit szabadabban is beszélni. Mintha kisdiák lennél az iskolapadban, Ő pedig a tanár néni. Tisztelettel kell bánni, beszélni Vele. Ha valami nemsikerül, nem a tanítót (azaz a táncot) kell hibáztatni és az is lehetséges, hogy nem is magadat. Nem kell mindig a hibást keresni. Az a táncos, akiből hiányzik az alázat, nem táncos, hiszen a szívébe rejtett sportágszerető zugban egy hatalmas űr tátong.

A tiltott mondatok

"Nem megy! Nem tudom" Biztos vagyok benne, hogy már mindenkinek elhagyta valaha a száját a két mondat valamelyike. Amint belépsz a táncterembe, hagyd kint ezeket a szavakat! Ne gondolj rá, ne mondd ki, eszedbe se jusson! Ha úgy érzed, hogy valami meghaladja a képességeidet, akkor se. Ugyanis ha megcsinálod és nem sikerül, akkor is enyhébb következményei lesznek, mintha egyből közölnéd, hogy te ezt nem tudod megcsinálni. Persze ha úgy érzed, hogy a testi épségedet veszélyeztetné valamelyik mozdulat, akkor szólj bátran az oktatódnak, de a "nem" és a  "megy" szavakat most is mellőznöd kell. Nem csak azért, mert elvárják az edzők, hogy meg tudd csinálni, hanem azért is, mert ha eredetileg úgy határozod el magadban, hogy neked nem fog sikerülni, akkor valóban be fog ez következni. Honnan tudod, hogy nem fog menni, amikor még csak meg sem csináltad? Próba, szerencse. Ellenben ha úgy állsz neki, hogy mennyi fog, akkor hidd el, vannak még csodák!

Mit jelent számomra?

Hogy mit jelent a tánc? Mintha egy más világban lennék. Egy olyan világban, ahol nem számít semmi sem. Önmagam lehetek és kedvemre mozdíthatom végtagjaimat akkor, amikor csak szeretném. Lélegzetem felgyorsul, szívem hevesebben ver. Valaki a nevemet kiáltja. Meglátok egy ajtót és elindulok feléje. Nem tudom mi lehet a túloldalán. Sebesen elkezdek futni egy alagútban. Már percek óta sietek és nem érzem, hogy fáradnék. Ezernyi gondolat kavarog a fejemben. Hogyan jutottam el idáig? A döbbenet ül ki meleg arcocskámra, amint átlebbennek emlékeim a fejemben. Szinte látom magam, ahogy lerogyok a táncparketten, majd gyenge könnycseppek hagyják el arcomat "Nem megy! Egyszerűen nem tudom megcsinálni!" - kiáltom. Váratlanul letörlöm nedves arcom, halványan mosolygok és felállok. Hirtelen egy másik emlékkép villan be. Fent állok a dobogó legtetején és büszkén fogom kezemben a dicsőség egyik jelképét. Édesanyám és édesapám az első sorból kiáltja a nevemet. Odakapom a fejem és elmosolyodok, mert ez a legkedvesebb emlékem. Lágy zene csendül fel, de még mindig keresem az alagút végét. Könnyedén libbenek a ruhácskámban és élvezem, hogy senki sem zavar. Olyan nyugodt hangulat van... Az alagút eltűnik lábam alól és zuhanni kezdek. Amint feleszmélek, fent állok a színpadon és meghajolok. A nézők tapsolnak és az arcomról le lehet olvasni, hogy mekkora boldogsággal táncoltam az imént. Nem kell gondolkodnom, hogy melyik mozdulatot melyik követi. Elég csak éreznem és onnantól miden megy magától. Ez tehát a tánc számomra. Végeláthatatlan boldogság, apró lágy könnycseppekkel megfűszerezve.